Köszöntő
Tisztelt Kollégák, kedves Vendégeink!
A szervezőbizottság nevében nagyon sok szeretettel köszöntöm vendégeinket a Magyar Anatómus Társaság 2023. évi konferenciáján, melyet a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karának Anatómiai Intézete rendez. A MAT éves konferenciája minden anatómus számára egy várt, szeretett rendezvény, melyet hagyományosan körforgásszerűen rendezünk, váltva a budapesti és a vidéki helyszíneket. Öröm számunkra, hogy immár az új elméleti tömb adhat otthont a rendezvénynek, mely két évvel ezelőtt került átadásra és melyre karunk méltán lehet büszke.
Mivel az elmúlt év szeptemberében megrendezett konferencián részletes beszámolókat már hallhattunk az egyes intézetek munkájáról, ezért ebben az évben rendhagyó módon az oktatási kerekasztal helyett olyan, az oktatással kapcsolatos előadásokat válogattunk össze, mely mindannyiunk számára érdekes lehet. A Covid alatt számtalan új megoldás született, ami az anatómia és szövettan oktatást megváltoztatta, ugyanakkor a pandémia elmúltával korántsem értek véget a kihívások, melyeket meg tudunk beszélni ezeken az összejöveteleken. A MAT is társult tagja a FAMÉ2023 konferenciának, ahol több lehetőség nyílik a szorosan vett tudományos bemutatkozásra, így a jelen konferencia keretében a tudományos kutatások eredményeit elsősorban poszterek formájában várjuk. Ismét átadásra kerülnek az Anatómus Társasághoz köthető díjak, mint a hosszú múltra visszatekintő Lenhossék díj és nemrégen alapított Flerkó-Bárdos díj.
Konferenciánk további különlegessége, hogy helyet ad a 'LEANbody' - an ERASMUS+ Strategic Partnership grant' program rendezvényének, mely szorosan kapcsolódik a konferencia tematikájához, és részben a program támogatásával valósulhat meg az idei találkozónk. A pályázatban a következő egyetemek vesznek részt: University of Cambridge, Karolinska Institutet, Masaryk University Brno, University of Zagreb, University of Pécs. A pécsi anatómusok külföldi anatómusokkal azt vizsgálják a program keretében, hogy a hagyományos cadaverboncolás és a cadaver melletti szigorlatoztatás miért kikerülhetetlen minőségi elemek, ha a globalizált felsőoktatás kihívásaira erőteljes, hatékony és fenntartható megoldásokat keresünk. Az egyik szekciót ennek a programnak szenteltük, a magyar anatómus közösség megismerheti a többi egyetem képviselőit, oktatási szokásait.
A színes társasági programokkal pedig igyekszünk emlékezetessé tenni az itt töltött időt és minél több lehetőséget teremteni a kollégák közötti személyes interakcióra. Kívánom, hogy oktatási, kutatási tapasztalatokkal és baráti beszélgetésekkel teli élményekben legyen része minden kedves vendégünknek.
Prof. Reglődi Dóra
elnök
Magyar Anatómus Társaság
intézetigazgató
Anatómiai Intézet
PTE ÁOK, Pécs
Dr. Tamás Andrea
szervezőbizottsági tag
Magyar Anatómus Társaság
egyetemi docens
Anatómiai Intézet
PTE ÁOK, Pécs
Dr. Nagy András Dávid
szervezőbizottsági tag
Magyar Anatómus Társaság
egyetemi docens
Anatómiai Intézet
PTE ÁOK, Pécs
Regisztráció
A regisztráció a konferenciára lezárult.
A konferencia helyszíne:
PTE Általános Orvostudományi Kar
A konferencia helyszíne a PTE ÁOK a 2021 szeptemberében átadott új épületszárnya lesz.
Az új elméleti tömb az első nagy mérföldköve az orvoskar infrastrukturális megújulásának, amelyet az új Fogászati Elméleti Tömb felépítése követett, illetve a folytatásban megvalósul a teljes campus rekonstrukciója is, hogy a legkorszerűbb innovatív, inspiráló, élményt adó környezet fogadja a világ minden pontjáról érkező hallgatókat.
Szállások:
Hotel Makár Sport & Wellness
&
MTA PAB
MTA PAB:
A 1884-ben épült VASVÁRY-VILLA hotel-része korszerű, kényelmes pécsi szálláshely. Az épület egy csodálatos parkban áll, legfőbb ékessége a színes-mázas Zsolnay majolika domborművekkel gazdagon díszített déli homlokzat és a villa belső tereiben a falakat díszítő, ugyancsak Zsolnay épületkerámia képek.
A PAB Székház korszerűen felszerelt termeivel ideális helyszín konferenciák lebonyolításához. A villában és a parkban 2006-ban épült vendégházban található szobák pihenésre, alkotó munkára egyaránt alkalmasak.
További részletekről az Általános információknál tájékozódhat!
Hotel Makár:
A Hotel Makár Sport & Wellness épülete csendes, zöld környezetben helyezkedik el, néhány perces sétára a Pécsi Orvostudományi Egyetemtől és 2 km-re a történelmi központtól. A wifi az egész épületben ingyenes.
A szabadtéri úszómedencét, pezsgőfürdőt, szaunát, gőzfürdőt és beltéri medencét kínáló, nagy kiterjedésű wellnessrészlegen kívül a komplexumhoz tenisz- és fallabdapályák is tartoznak.
További részletekről az Általános információknál tájékozódhat!
Tudományos program
Tudományos program jelenlegi verziója a lenti gombra kattintva elérhető.
Absztraktok
Galéria
A konferenciáról készült fotók megtekintéséhez, kérem kattintson az alábbi gombra.
Kiállítói és szponzorinformációk
Információk és jelentkezési lehetőség a konferencián való kiállítói részvételre az alábbi linken elérhetők.Általános információk
Regisztrációval, szállással és számlázással kapcsolatos információkról, és a határidőkről itt talál részleteket.
PTE ÁOK Anatómiai Intézet
Az alábbi linkre kattintva ellátogathat a PTE ÁOK Anatómiai Intézetének honlapjára.
Project címe: LEANBODY
Projekt kód: 2021-1-HU01-KA220-HED-000027542
Projekt konferencia esemény neve: Symposium on Quality of Teaching Anatomy event in Pécs